16 jún MI A SIKERÜNK TITKA?
Megjelent a világ 50 legjobb éttermeit tartalmazó lista. Az első egy olasz, a kilencedik egy bécsi étterem lett. Magyar étterem nincs rajta, de a Széll Tamást felkészítő dán séf étterme igen.
Megjelent a világ 50 legjobb éttermeit tartalmazó lista idén is, ami kétség kívül egy olyan lista, aminek hitelességét nagyon sokan vitatják, de azért kihirdetése minden évben hatalmas események számít. A díjátadó hétfő este volt New York-ban. Elég nagy presztízs rajta lenni a listán, de a franciák annyira kiakadnak minden évben azon, hogy ők alig kapnak helyet rajta, hogy megalapították saját ellen díjukat is, a francia külügyminisztérium kezdeményezésére létrehozott La Liste elnevezésű listát, ami a világ ezer legjobb éttermét rangsorolja. Ennek az élén végzett egyébként az a francia-svájci séf, Benoit Violier, aki a díj odaítélése után egy héttel öngyilkos lett. Valószínűleg hatalmas felhalmozott adósságai miatt, az esetről mi is beszámoltunk.
Na de mi a baj a világ legjobb 50 étterme listával?
Leginkább az, hogy nem biztosított a szavazók függetlensége és anonimitása, mint például egy Michelin-kalauz esetében, ráadásul szakmai felkészültségük sem. És mivel összesen ezer tagja van a szervezetnek, az sem biztos, sőt szinte képtelenség, hogy valamennyi zsűritag evett a legjobbnak ítélt éttermekben. Úgy meg aztán nem biztos, hogy jogosan szavazgat.
Nem túl szerencsés egyébként az sem, hogy a lista fő szponzora éppen a St Pellegrino és az Aqua Panna. És idén pedig a világ legeslegjobb étterme egy három Michelin-csillagos olasz étterem lett, a modenai Osteria Francescana, ami egyébként eddig is az élvonalba tartozott, tavaly második volt a listán. Magyar étterem egyelőre nincs ezen a listán, és nyilván nem nagy az esélye, hogy a közeljövőben bármelyik étterembe is eljussunk, azért érdemes átböngészni a listát, hiszen tartogat meglepetéseket és érdekes információkat. A második étterem a tavaly első helyen végzett spanyol El Celler de Can Roca lett, és ezúttal francia étterem is került az első tízbe, a Mirazur, ami nem is Párizsban található egyébként, hanem a tengerparton Nizza és San Remo között.
A régóta a világ egyik legjobb éttermének számító dán Noma az ötödik lett. Ez az étterem többször végzett már a lista élén is, annak ellenére hogy „csak” két Michelin-csillaguk van. A Noma legfőbb jellegzetessége, hogy csak abból dolgoznak, ami Dániában az adott időben elérhető, így nem nagyon érdemes például olíva olajat kérni a salátához. Van viszont krumpli, hagyma, gomba, moszat, hal, túró, fenyőrügy, és ezzel elég jól elvannak évek óta.
Nekünk azonban ennél talán érdekesebb hogy igen előkelő helyen szerepel a listán egy másik dán étterem, a Geranium, ami a 28. És hogy ez miért érdekes? Mert a Geranium, egészen frissen három Michelin-csillagos séfje, Rasmus Kofoed (is) készíti fel a mi Széll Tamásunkat a Bocuse- d’Orra, aminek európai döntőjét a magyar versenyző meg is nyerte. Irány tehát a világdöntő jövőre Lyonban, ahol szintén segédkezik Kofoed, ami joggal remélhetjük hogy tovább növeli Széll esélyeit.
New York-i étterem kettő van a listán, ebből egyik a Le Bernardin, aminek kulisszatitkainak egy egész cikket szenteltünk. Ez például Robert de Niro és Woody Allen étterme is, de itt sem fenyegeti a veszély az egyszerű földi halandót, hogy könnyen bejutna egy vacsorára.
Érdekessége még a listának, hogy szerepel az első tízben egy osztrák étterem, a Steirereck. Szóval aki rászánná a pénzt, hogy a világ kilencedik legjobb éttermében egyen, annak csak két órát kell autóznia. Az étterem alsó szintjén a Steirereck-hez kapcsolódó Meierei bisztró található, szóval ha egy két Michelin-csillagos vacsorára nem is, a bisztróba érdemes betérni enni egyet, nagyon szép helyen van. Ide akár még bejelentkezés nélkül is érkezhetnek, csak tegyenek úgy mint én:
toppanjanak be váratlanul és addig értetlenkedjenek, amíg le nem ültetik önöket a pultnál.
A Steirereck egyébként szintén az érdekes és nagyon sokrétű növényi alapanyagairól ismert, itt lehet például átböngészni, miket használnak és termesztenek a saját kertjükben is. További érdekesség még az osztrák étterem a nyitó előételéhez egy magyar bort a Jásdi Siralomvágó Olaszrizlinget kínálja.
További érdekességek még számokban: a listán az első ötvenben csak három londoni étterem található, ebből egy Heston Blumenthalé, ami nagyot zuhant, hiszen tavaly hetedik volt. Nagyon jön fel viszont gasztronómiában Peru, – ez egyébként a legutóbbi Bocuse d’Or döntőn is látszott. Az első húszban két perui étterem is benne van, miközben angol csak egy. De a harmincadik is egy perui étterem, a 36. pedig egy chilei.
Érdekes egyébként a hatása egy ilyen listának. Szakmai vitatottság ide-vagy oda, miután a limai Central éttermet a világ negyedik legjobbjának választották, – idén is éppen negyedikek, – annyira népszerűek lettek, hogy alig bírtak a forgalommal. Elmondásuk szerint több ezer telefonhívást kaptak pár nap alatt, és három embert kellett alkalmazniuk teljes állásban csak arra, hogy kezelje a foglalásokat.
A pontos lista:
1. Osteria Francescana, Modena, Olaszország
2. El Celler de Can Roca, Girona, Spanyolország
3. Eleven Madison Park, New York
4. Central, Lima, Peru
5. Noma, Koppenhága, Dánia
6. Mirazur, Menton, Franciaország
7. Mugaritz, Errenteria, Spanyolország
8. Narisawa, Tokio, Japán
A SIKER számunkra, de szerintünk Mindenkinek, így Neked is fontos dolog az életben!
A siker a Mi esetünkben könnyen mérhető, hiszen munkánknak az eredménye oldalunkon egyszerűen látható. Sikertörténeteink a valóságot tükrözik, minden egyes személy mögött létező személyt találsz, valós történettel!
Figyelmesen nézd át, olvasd el a már külföldön dolgozó sorstársaid visszajelzéseit, reméljük rövid időn belül Te is közöttük leszel!
MIBEN REJLIK SIKERÜNK?
Néhány mondatban megpróbáljuk összefoglalni, leírni:
- Cégünk nem munkaközvetítő tevékenységgel, nem munkaerő bérbe adással foglalkozik.
- Mi nem gyűjtünk regisztrációs díj befizetésével vagy esetleg anélkül Önéletrajzokat és nem hitegetünk embereket hónapokon keresztül, hogy majd segítünk külföldi munkát találni.
- Nem Mi adjuk a munkát, ezért nem is kérünk Tőled jutalékot a megérdemelt havi keresetedből 6-12 hónapon keresztül.
MIT CSINÁLUNK MI MÁSKÉPP? MIT BIZTOSÍTUNK NEKED?
- Cégünk hivatalosan bejegyzett, minden szükséges engedéllyel rendelkezik.
- 9 – 10 éves vendéglátásban szerzett külföldi munkatapasztalattal tudjuk, mi szükséges a SIKER eléréséhez.
- Mi nem hitegetünk, Nálunk nem kergetsz irreális álmokat, mindig őszintén beszélünk Veled.
- Amennyiben szükségesnek látjuk, Oktatási, Ismertető anyagainkkal, beszélgetéseinkkel felkészítünk mindenre, amit tudnod kell.
- Erényeink közé tartozik a pontosság, megbízhatóság, reméljük ezek számodra is fontosak.
- Közösen, a mai elvárásoknak megfelelő pályázati anyagot állítunk össze.
- Segítségünkkel Te választod ki a számodra megfelelő Pályázati csomagodat, Te tartod a kapcsolatot a külföldi munkaadókkal, Te döntöd el,hogy melyik munkaajánlatot fogadod el.
- Itt Te kerülsz közvetlenül kapcsolatba leendő Munkaadóddal, nem lesz köztetek harmadik, munkaerő közvetítő személy.
- Jól működő, bevált Pályáztatási rendszerünkkel megteremtjük annak lehetőségét, hogy rövid idő alatt eljuss akár 10.000 ausztriai, dél-tiroli, svájci, németországi hotel, étterem tulajdonosához, vezetőjéhez.
- Nem kell feleslegesen kiutaznod, önéletrajzoddal szállodáról-szállodára járni, nem kell álláshirdetéseket böngészned.
- Szobádból gyorsan, kényelmesen, költséghatékonyan juttathatod el Pályázati anyagodat az általad választott régiókba.
- A válaszlevelek a Te Email fiókodba érkeznek, a telefonhívások a Te telefonszámodon csörögnek, itt minden a Te kezedben van!
- Tevékenységünket 100%-os Pénzvisszafizetési Garancia vállalása mellett végezzük.
- Mi mindenben segítünk, érdekeidet képviseljük, mert üzletpolitikánk szerint
A TE SIKERED A MI SIKERÜNK ZÁLOGA !